A kormány által benyújtott és most elfogadott javaslat szerint 2014. április 1-jétől az embereknek négy hónapjuk lesz arra, hogy eldöntsék, akarják-e, hogy nyugdíjjárulékuk 2,92 százaléka továbbra is a magánnyugdíjpénztárakhoz (OFE) kerüljön. Ha a megadott határidőig nem nyilatkoznak, járulékaik automatikusan az állami nyugdíjbiztosítóhoz (ZUS) kerülnek egy alszámlára.
A jövendő nyugdíjasok két év múlva újragondolhatják, és megváltoztathatják döntésüket. Ezután négyévenként ismét megadják nekik a lehetőséget, hogy döntésüket megváltoztassák. Az eredeti kormánytervezet szerint a döntésre csak egyszeri lehetőséget kaptak volna, három hónapos határidővel.
A reform szerint 2014. február 3-tól az állampapírok (ezek jelenleg a nettó eszközérték 51,5 százalékát teszik ki) az OFE-től a ZUS-hoz kerülnek. A magánnyugdíjpénztárak ezután nem fektethetnek be állami adósságpapírokba, de nagyobb szabadságot kapnak a részvényekbe, önkormányzati és vállalati kötvényekbe történő befektetések terén.
A szejm 232 igen szavazattal 216 nem ellenében, egy tartózkodás mellett, heves vita után törvénymódosításként fogadta el a kormány tervezetét, hogy elkerülje az ellenzék által benyújtott több mint 1000 módosító javaslat feletti vitát. A kormány számára a reform elfogadása döntő fontosságú volt, mert a 2014. évi költségvetési tervezet az új nyugdíjrendszerrel számol.
A kormány arra számít, hogy a reform eredményeképpen 8 százalékponttal csökken a jelenleg 55,6 százalékon álló GDP-arányos államadósság, és így a kormánynak jelentősen megnő a költségvetési mozgástere a lehűlőben lévő gazdaság ösztönzésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve