A képviselők 209 igen és 5 nem szavazattal, egy tartózkodással fogadták el a lemondást, amelyet szerdán nyújtott be a törvényhozás elnökéhez Boriszov miniszterelnök. A parlamentben képviselt 3 legnagyobb párt - Boriszovék Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) elnevezésű pártja, valamint az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt (BSZP), valamint a török kisebbséget képviselő Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ) - már a lemondás benyújtásakor közölte, hogy nem akar részt venni a jelenlegi parlamenti összetétel alapján alakítandó kormányban, így megnyitották az utat az előre hozott választások előtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve