A szociáldemokrata politikus a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok igazgatótanácsi elnökeihez intézett levelében hírportálok beszámolói szerint kiemelte: az utóbbi napok hírei alapján az az érzés keletkezett, hogy a nagy cégek elkötelezettsége a menekültek alkalmazása iránt elmarad a középvállalati szektor elkötelezettségétől. Az ilyen hírek pedig visszavethetik azoknak a vállalatoknak az erőfeszítéseit, amelyek nagyon sokat tesznek a menekültek foglalkoztatásáért és integrációjáért.
A miniszter rámutatott, hogy sok kis és közepes méretű vállalkozás és gazdasági érdekképviselet igyekszik a menekülteknek "hidat építeni" a német munkaerőpiacra. Azonban a DAX-30 indexben jegyzett legnagyobb cégek, vagyis "a német gazdaság zászlóshajói nélkül ez a híd nem teljes" - írta az alkancellár, aki szerint a menekültek integrációja Németország legnagyobb feladata az ország újraegyesítése óta.
Sigmar Gabriel a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap minapi beszámolójára utalt, amely szerint az indexben jegyzett cégeknél június elején 54 menekült jogállású munkavállaló dolgozott, és a 30 vállalat által menekülteknek meghirdetett 2700 gyakornoki helyből 500-at töltöttek be.
A DAX-30 mutatóban jegyzett társaságok közé tartozik például az Adidas, a BMW, a Continental, a Daimler, a Deutsche Telekom és a Lufthansa.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve