Japán sajtóbeszámolók szerint Abe Sindzó miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy több mint 28 ezer milliárd jen (265,4 milliárd dollár) értékű csomagot készítettek elő, amiből 13 ezer milliárd jen jut a fiskális intézkedésekre, köztük a költségvetési kiadások növelésére, valamint a vállalatok és az önkormányzatok beruházásainak megelőlegezésére. A terv részleteit csak a jövő héten, a kormány programjának jóváhagyása után ismertetik.
A piac csak 20 ezer milliárd jenes csomagra számított korábban. A vártnál nagyobb összeg bejelentése után jelentősen gyengült a jen dollárhoz viszonyított árfolyama, az ázsiai tőzsdeindexek pedig közel egyéves csúcsokra emelkedtek.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,72 százalékkal, 16 664,82 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 1,13 százalékkal, 1321,67 pontra nőtt zárásra.
Abe Sindzó japán miniszterelnök jelentős költségvetési támogatást ígért a gazdaság élénkítéséhez egyebek között a beruházások fellendítése, a kisgyermekes családok, az egyetemisták és az agrárgazdálkodók megsegítése révén, miután a kormányzó koalíció elsöprő győzelmet aratott a július 10-én rendezett felsőházi választásokon, így az alsóház után immár a szenátusban is megvan az alkotmány módosításához szükséges kétharmados többsége.
A befektetők abban reménykednek, hogy a japán jegybank monetáris politikájának további lazításával támasztja alá a növekedést és segíti elő az infláció felpörgetését a világ harmadik legnagyobb gazdaságában.
Kétnapos ülése után pénteken jelenti be döntését a jegybank kamatalakító testülete. Az elemzők többsége arra számít, hogy emelik a 2013 áprilisában meghirdetett eszközvásárlási program évi 80 ezer milliárd jenes, nagyjából 681 milliárd dolláros keretösszegét. Lehetséges, de kevésbé valószínű, hogy a jegybank tovább csökkenti kamatait, mivel a lakosság és a kormány is kedvezőtlenül fogadta a negatívkamat-politikát. A jegybank januárban vezetett be negatív kamatot a jegybanki betétekre annak érdekében, hogy reálgazdasági hitelezésbe terelje a kereskedelmi bankok pénzeszközeit.
Egyes piaci megfigyelők nem tartják kizártnak azt sem, hogy a japán jegybank követi más központi bankok példáját, és egyelőre nem lép, hanem megvárja, hogy milyen eredményeket hoz a fiskális ösztönző csomag, illetve az áfakulcs jövő évre tervezett emelésének elhalasztása.
A dollár jelentősen erősödött a jenhez képest szerdán, napi csúcsán, 106,54 jenes árfolyamon 1,8 százalékos nyereségben is állt. Ebben szerepet játszott az is, hogy a The Wall Street Journal című újság azt írta, Japán fontolgatja 50 éves lejáratú államkötvények kibocsátását. A pénzügyminisztérium később tagadta, hogy ilyen tervei lennének.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve