A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) hétfőn kiadott második becslése szerint Görögország hazai összterméke az októbertől december végéig tartó három hónapban szezonális kiigazítással 0,1 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, éves összehasonlításban pedig 0,8 százalékkal esett vissza. Az első becslésben még 0,6 százalékos havi, illetve 1,9 százalékos éves zsugorodás szerepelt. A tőkeberuházások 20,4 százalékkal növekedtek a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, miközben a fogyasztás 0,4 százalékkal bővült. Az export 0,4 százalékkal csökkent, az import viszont 11 százalékkal növekedett.
Éves összevetésben a fogyasztás 0,1 százalékkal mérséklődött, míg a tőkeberuházások 5,7 százalékkal növekedtek. A kivitel 8,8 százalékkal, a behozatal pedig 12,5 százalékkal esett vissza. Éves szinten a harmadik negyedévben 1,7 százalékkal esett vissza, míg a másodikban 0,9, az elsőben pedig 0,4 százalékkal növekedett a görög gazdaság. Negyedéves összevetésben január-márciusban stagnált, április-júniusban 0,3 százalékkal gyarapodott, július-szeptemberben viszont 1,2 százalékkal csökkent a görög GDP.
Az ELSTAT egy másik jelentése szerint Görögországban decemberben éves szinten 0,4 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom volumenindexe, míg árbevételi indexe 0,1 százalékkal csökkent. Novemberhez képest 22,4,illetve 22,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom mennyisége, illetve értéke. Az ipari termelői árak éves összevetésben 7,3 százalékkal, havi szinten pedig 3,2 százalékkal csökkentek januárban. Decemberben 7,8 százalékos éves és 3,0 százalékos havi összevetésű árcsökkenést mértek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve