"Semmi sincs ingyen. Ugyanakkor demagógia, populizmus és félelem nélkül el kell magyarázni, hogy semmi sem működik szilárd, fizetőképes pénzügyi rendszer nélkül, amely képes finanszírozni a gazdaságot és az ország szükségleteit" - mondta az ABC Punto spanyol rádiónak adott interjújában Almunia.
A pénzügyi szektorra vonatkozó feltételek részleteit még ki kell dolgozni, méghozzá az Európában az euróválság kezdete óta alkalmazott keretek között - közölte a bizottság alelnöke.
"Muszáj feltételeket szabnunk, aki pénzt kap, hogy fedezze a szükségleteit, annak adnia is kell valamit viszonzásként" - tette hozzá Almunia.
Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter a nap folyamán azt mondta, hogy a 100 milliárd eurós bankmentőcsomagnak nem lesznek további költségvetési szigort, makroökonómiai kiigazítást vagy strukturális átalakításokat előíró feltételei.
A tárcavezető szerint ugyanakkor lesznek a bankrendszer átalakítását megkönnyítő feltételek, ezeket azoknak kell teljesíteniük, akik a segítséget kapják. Úgy vélte, ez nem jelent semmilyen többletköltséget a társadalom számára, éppen ellenkezőleg. Emellett persze a korábban szabott makrogazdasági feltételeket Madridnak szigorúan be kell tartania.
Közben Joaquín Almunia szóvivője Brüsszelben bejelentette: ha a spanyol állam nem részvényt vásárol a megmenteni kívánt bankokban, vagyis nem szerez bennük tulajdonhányadot, hanem hitel formájában nyújt nekik segítséget, akkor ezért cserébe legalább 8,5 százalékos kamatot kell felszámítania.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve