A szaktárca adatai szerint az elmúlt 24 órában diagnosztizált esetszám meghaladta a 7600-at. Százezer emberből átlagosan 689-en fertőzöttek az országban. A járvány terjedése továbbra is gyorsul - idézi az MTI.
A koronavírus egy évvel ezelőtti megjelenése óta már több mint 2,3 millió embernél azonosították a fertőzést, amely eddig 53 769 emberéletet követelt. 843-en az utóbbi egy hétben hunytak el.
Jelenleg mintegy 23 ezren vannak kórházban, és több mint háromezren intenzív osztályon. A kórházak leterheltsége Covid-betegekkel átlagosan 18,6 százalékos, az intenzív osztályoké pedig 32,7 százalékos. Valencia tartományban ezek az arányok magasabbak, 37 és csaknem 53 százalék, ezért Alicante és Valencia városában is tábori kórházban helyeztek el nem súlyos állapotú betegeket.
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központjának igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: országszerte eddig 898 ezer adag koronavírus elleni vakcinát adtak be a szétosztott több mint 1,1 millióból. Hétfőn az összes tartományban megkezdték a második dózis beadását a Pfizer és a BioNtech által kifejlesztett oltóanyagból az idősotthonok lakóinak és dolgozónak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve