Markovic halálának pontos okairól nem szivárogtak ki részletek. Az egykori diktátor ma is létező politikai tömörülése, a Szerbiai Szocialista Párt már kiküldte részvét-táviratát a családnak - írja a portál. Az özvegy az elmúlt években több műtéten esett át, a múlt héten pedig súlyos betegként kezelték Szocsiban, egy kórházban.
Markovic egy neokommunista párt a Jugoszláv Egyesült Baloldal alapítója és vezetője volt Milosevic uralma alatt az 1990-es években. Hazájában úgy tekintették rá, mint aki a színfalak mögött nagy hatással volt férje politikai döntéseire.
Markovic 2003-ban elmenekült Szerbiából, - miután Milosevicet egy felkelés során megbuktatták, majd letartóztatása után a hágai Nemzetközi Bíróságnak adták át. A feleség Oroszországba költözött, ahol politikai menekültként élt. 2005-ben a szerb Interpol nemzetközi körözést írt ki rá, mert hivatali visszaéléssel gyanúsították, ám ő nem jelent meg a tárgyaláson - írta a vajdasági pannonrtv.com.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve