Miután Athén csütörtökön hivatalosan kérelmezte az eurócsoportnál, hogy hat hónappal hosszabbítsák meg az euróövezettel kötött keretmegállapodását, a közös fizetőeszközt használó országok pénzügyminisztereinek el kell dönteniük, hogy eleget tesznek-e a kérésnek.
A múlt héten, valamint ezen a hétfőn eredménytelennek bizonyultak az eurócsoportban folytatott brüsszeli viták. A hitelező országok mindeddig nem elégedettek az új görög kormány együttműködési készségével. Az alapvető kérdés az, hogy a görögök csak a hitel folyósítására nyitva álló időintervallumot akarják-e meghosszabbítani, vagy pedig a hitel fejében elvárt feltételeket - azon belül további kemény megszorító intézkedéseket - is készek teljesíteni.
Nevük mellőzését kérő uniós tisztségviselők arról tájékoztatták az újságírókat a megbeszélések alatt, hogy a meghosszabbítás nem feltélenül lesz hat hónapos - lehet, hogy csak négy hónapra zól majd. Athénnak viszont - tették hozzá - hétfőig le kell tennie az asztalra azoknak a tervezett reformintézkedéseknek a listáját, amelyek a görög pénzügyek rendbetételét célozzák, és amelyeket a hitelező elvárnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve