A svájci kormány összességében továbbra is ugyanúgy látja az ország idei és jövő évi gazdasági teljesítményének a kilátását, mint tavaly decemberben, azaz ebben a két évben fokozatosan élénkül a gazdaság.
A svájci kormány gazdasági államtitkársága (SECO) kedden ismertetett közleménye szerint Svájc legfontosabb exportpiaca, az euróövezet gazdasága minimálisan élénkül a következő két évben, ami kedvezően hat az ország kivitelére és ezzel gazdasági teljesítményére, miközben a globális gazdaság helyzete is javul, és a belső kereslet is bővül.
A SECO a hazai össztermék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését decemberhez képest minimálisan visszafogta, 2,3 százalékról 2,2 százalékra változtatta, ugyanakkor a 2015-re vonatkozó becslését 2,7 százalékon tartotta. Tavaly a svájci GDP 2 százalékkal nőtt.
A SECO előrejelzése szerint az idén átlagosan 3,1 százalék lesz a munkanélküliség Svájcban, jövőre pedig 2,8 százalék, ami megegyezett a decemberi előrejelzéssel.
A svájci kormány gazdasági államtitkársága azzal számol, hogy az idei átlagos infláció 0,1 százalék lesz a decemberben becsült 0,2 százalék helyett, jövőre pedig 0,4 százalék, ami megegyezik a decemberben várttal.
Mindez elvben lehetővé tenné a svájci jegybank számára a kamatemelést, de a svájci monetáris politikára vonatkozóan - ami kiemelten fontos a hazai frankhitelesek számára is - a dokumentumban nincs prognózis.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve