Az első világháború kitörésének közelgő 100 éves évfordulója alkalmából a BBC összeállítást közölt néhány olyan közhiedelemről a háborúval kapcsolatban, amelyek nem igazak. Összességében az a tanulság vonható le ezekből, hogy a múlt század eleji világégésnél nagyobb szörnyűségek is voltak az emberiség közelmúltjában.

Az első téves közhely szerint az első világháború volt emberiség addigi történetéken legtöbb áldozatot követelő összecsapása. Az igazság az, hogy a háború kirobbanása előtt 50 évvel lezajlott Tajping-felkelés több áldozatot követelt. A dél-kínai vérontásban konzervatív becslések szerint 20-30 millió ember vesztette életét, míg az európaiban 17 millió katona és civil halt meg.

Relatíve még a brit háborús históriában sem ez a legszörnyűbb katasztrófa. Az első világháborúban a szigetország akkori lakosságának két százaléka veszett oda, míg a 17. században vívott polgárháborúban az akkori népesség négy százaléka halt meg.

Meg lehetett úszni

További általános vélekedés, hogy a katonák többsége életét vesztette. Ezzel szemben jó eséllyel meg lehetett úszni a csatákat. Nagy-Britannia hatmillió férfit szólított fegyverbe, akik közül 700 ezren nem tértek vissza családjukhoz. Ez 11,5 százalékos halálozási ráta. A hatvan évvel korábbi krími háborúba induló brit katonák nagyobb eséllyel estek el, mint unokáik.

Tévedés az a hiedelem is, amely szerint a katonák a nyirkos, hideg, bűzös lövészárkokban élték az életüket. Ilyen feltételek mellett gyorsan összeomlott volna a csapatok morálja, ezért a brit hadvezetés cserélgette a személyzetet. A katonák az ütközetek közben legfeljebb tíz napot töltöttek a lövészárkokban. Ezen belül a frontvonalban átlagosan három napot. Nagy offenzívák idején az utóbbi hét napra is elnyúlhatott, de jellemzően egy-két naponta váltogatták az elöl lévő egységeket.

Nem úszták meg

A gazdagabbak könnyebben megúszták a háborút - hangzik a következő tévhit. A katonák zömét ugyan a fizikai munkájukból élő rétegekből hívták be, ám a társadalmi-politikai elit arányaiban nagyobb véráldozatot hozott náluk. A közkatonák halálozási aránya 12 százalék volt, míg a tiszteké 17 százalék. Ez főként azzal magyarázható, hogy akkoriban személyesen kellett vezetniük a csatába induló csapatokat.

Nem igaz az sem, hogy az oroszlánként küzdő bakákat gyáva főtisztek vezették. A konfliktusban 200 tábornok halt vagy sérült meg, vagy került fogságba. Többségük naponta kint járt a fronton, az ütközetek idején jóval közelebb voltak a tűzvonalhoz, mint mai kollégáik. Egyesek közülük tehetségtelennek bizonyultak, míg mások kiválóan teljesítettek.

A brit tiszteket kis, gyarmati csetepatékra képezték ki, ám az első világháborúban soha nem látott ipari háttérrel zajló összecsapásban találták magukat. Ennek ellenére három év alatt elismerésre méltó módszereket fejlesztettek ki a háború megvívására. 1918-ra a brit hadsereg története legjobb formáját hozta, és megsemmisítő vereséget mért a németekre.

Puha béke volt

Milliók haltak vagy sebesültek meg, a túlélők súlyos lelki traumát szenvedtek el, Nagy-Britannia megtört, ezért nem is illett győzelemről beszélni. Más szóval senki sem győzött - állítólag. Valójában az Antant meggyőző sikert ért el. A német hadihajókat a tenger fenekére küldték és át tudták törni az áthatolhatatlannak hitt védelmi vonalakat. A totális vereséget azzal kerülte el az ellenfél, hogy - szemben a hitleri Németországgal - feladta a csatározást, hogy elkerülje az ország lerombolását.

A brit kutatók szerint a versailles-i békeszerződés sem volt olyan kemény, mint amilyennek utólag - főként a revánsra készülő nácik - beállították. Az 1870-71-es francia-porosz háború után a győztes Poroszország lenyelte két gazdag, 300 éve Franciaországhoz tartozó, a vasérckitermelés zömét adó tartomány nagy részét. Emellett jelentős, azonnal kifizetendő jóvátételt róttak Párizsra.

A második világháború után Németországot felosztották, gyárait leszerelték vagy ellopták, és több millió németet vittek kényszermunkára a Szovjetunióba. Az ország nagy területeket is vesztett. Ezzel szemben a versailles-i béke csak területei tíz százalékától fosztotta meg és meghagyta a legnagyobb, leggazdagabb közép-európai országnak. Nagyobb részben meg sem szállták és a jóvátételt fizetőképességéhez kötötték, továbbá nagyrészt be sem hajtották.

Volt benne jó is

Az emberek egyéni sorsának alakulása, mint minden háborúban, az első világégésben is elsősorban a szerencsén múlott. Kifoghatta valaki az elképzelhetetlen horrort, átélhette a poklot, ami mentálisan és fizikailag is örökre tönkretette az életét. Sokan viszont megúszták az egészet egyetlen karcolás nélkül. Ez a négy év lehetett valaki életének legrosszabb vagy legjobb időszaka.

Sok katona élvezte az életét az első világháborúban. Ha szerencséjük volt, elkerülték a nagy offenzívákat, és idejük nagy részét jobb körülmények között tölthették, mint amilyenben otthonukban részük volt. A brit katonák minden nap húst kaptak enni, ami ritka luxusnak számított lakóhelyükön. Emellett cigaretta, tea és rum is került a napi fejadagba, amelynek energiatartalma meghaladta a 4000 kalóriát.

A betegségekre hivatkozó távolmaradások - az egyik legfontosabb mércéje a katonai egységek moráljának - alig voltak gyakoribbak, mint béke idején. Sok fiatal férfi rendszeres jövedelemre (zsoldra) számíthatott, átélhette a mély lelki kötődéseket kiépítő katonabarátságot, felelősségteljes feladatokat kapott és nagyobb szexuális szabadságot élvezett, mint a békeidőben.