A tévéadó legfrissebb exkluzív értesülései szerint az FBI most azt is vizsgálja, hogy volt-e valamilyen "metszéspont" a Clinton Alapítvány és a Hillary Clinton vezette külügyminisztérium között. Hillary Clintonnak arról a hivatalos elektronikus levelezéséről van szó, amelyet külügyminisztersége idején bonyolított, s amelyről kiderült, hogy nagyobb részét magán email-címén folytatta, megsértve ezzel a hivatali előírásokat és lehetővé téve titkosított információk esetleges nyilvánosságra kerülését.
A volt külügyminiszter, aki a Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, emiatt hosszú hónapok óta politikai ellenfelei támadásainak kereszttüzében áll. A külügyminisztériumnak - a bírósági döntés értelmében - nyilvánosságra kell hoznia e vitatott e-maileket.
Az FBI most - az eddigi nyomozást kiterjesztve - azt vizsgálja: volt-e összefüggés a Clinton Alapítvány adományai és a külügyminisztérium szerződései között, jutottak-e előnyökhöz az alapítvány adományozói a kormányzaton - elsősorban a külügyminisztériumon - belüli kapcsolataiknak köszönhetően.
A Clinton Alapítvány globális emberbaráti szervezet, Bill Clinton hozta létre 2001-ben, tavaly tavasszal pedig Hillary Clinton - miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson - lemondott kuratóriumi tagságáról. Az alapítvány vezetője egyébként néhány hónappal ezelőtt nyilvánosan elismerte, hogy követtek el hibákat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve