Változatlan szinten hagyta az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsa a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára - közölték görög banki források. A kormányzótanács utoljára június 26-án emelte a keretösszeget, azóta nem változtatott a 89 milliárd euróban megállapított plafonon.
A finanszírozás elapadása miatt, illetve a betétkivonások megakadályozásának érdekében a görög kormány kénytelen volt szigorú korlátozásokat bevezetni a tőke mozgására. A görög bankok és a tőzsde június 29. óta zárva tartanak, csak a bankkártyával nem rendelkező nyugdíjasokat, illetve a bankbetétet elhelyezni kívánókat szolgálják ki személyesen meghatározott fiókokban. Görögországban kibocsátott bankkártyával naponta legfeljebb 60 eurót vehetnek fel készpénzben a tulajdonosok bankjegykiadó automatákból.
A görög kormány hétfőn úgy döntött, hogy csütörtökig meghosszabbítja a bankok zárva tartását és fenntartja a tőkekorlátozásokat.
A görög pénzintézetek az ECB támogatása nélkül valamikor a héten teljes egészében kifogynak a készpénzből. A túléléshez legalább 1 milliárd euróra lenne szükségük. Megfigyelők szerint az euróövezeti jegybank valószínűleg szerdán emeli az ELA keretösszegét, ha a görög parlament a feltételeknek megfelelően kinyilvánítja egyetértését az európai hitelezők és az athéni kormány között hétfőn létrejött megállapodással.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve