A TASZSZ orosz hírügynökség által megkérdezett elemzők azzal számolnak, hogy az orosz központi bank az év végéig 25-50 bázispontú kamatcsökkentésről dönt, majd jövőre mintegy 7 százalékra mérsékli az alapkamatot - írta az MTI.
Az ING előrejelzése szerint az orosz jegybank decemberben újabb 25 bázispontú kamatvágást hajt végre, majd az alapkamatot fokozatosan 7 százalékra csökkenti jövőre.
Kapcsolódó
A Renaissance Capital várakozásában pedig az szerepel, hogy a jegybank idén 25-50 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, majd a jövő év közepéig újabb 100 bázisponttal és az így kialakuló mintegy 7 százalékos alapkamat már nem változik a jövő év végéig.
A kamatcsökkentést különösen az infláció lassulása teszi lehetővé. A jegybank inflációs célja 4 százalék. A jegybank legújabb előrejelzése szerint az infláció az idei év végén 3 százalék lesz az eddig várt 3,5-3,8 százalék helyett.
Oroszországban júniusban került először 4 százalék alá az infláció 2014 óta. Az infláció 2015 februárjában 16,9 százalékon tetőzött.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve