A cukor világpiaci ára tíz éve nem látott mélypontja felé közelít, amit már a szlovákiai fogyasztók is megéreznek - adta hírül a pozsonyi Új Szó. A termék kilogrammonkénti világpiaci ára 0,27 dollár körül mozog, amire 2015 szeptembere óta nem volt példa, és az árak 2008-as gazdasági válság kirobbanása előtti időszakban regisztrált mélypontjukhoz közelítenek.
A zuhanás az uniós cukorkvóta megszüntetésének és az idén kialakult hatalmas többletnek köszönhető. Ennek a hatására májusban egy kilogramm cukor Szlovákiában átlagosan 72 centbe került, 18 százalékkal kevesebbe az egy évvel korábbinál - derült ki a pozsonyi statisztikai hivatal adataiból.
Az áresésre a nagy üzletláncok is reagáltak. Van, ahol egy kilogramm cukor áfa nélkül tavaly ilyenkor 60 centbe került, míg ma már csupán 39-be. Az áresés nyomán egyre több élelmiszeripari cég is úgy dönthet, hogy az eddig használt mesterséges édesítőszereket valódi cukorra cseréli.
Az egyik nagy üdítőgyártót például azzal vádolták, hogy a régi uniós tagországokban étkezési cukorral édesíti a termékeit, míg régiónkban az olcsóbb fruktóz-glükózszörpöt használja erre. Ha olcsóbbá válik a cukor, szükségtelen lehet ez a megkülönböztetés.
A fotó forrása: Joel Saget/AFP
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve