Az Agent Green nevű állatvédő szervezet internetes petíciót indított annak a sürgősségi kormányrendeletnek a felfüggesztése érdekében, amely azonnali beavatkozást tesz lehetővé a romániai helyi hatóságoknak medvetámadások esetén - írta a Maszok. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) az alkotmánybíróságon szeretné érvényteleníttetni a nagyvadakat „a trófeavadászok kíméletlen puskái elé kergető” jogszabályt.
A Tánczos Barna RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter javaslatára kidolgozott és elfogadott sürgősségi kormányrendelet lehetővé teszi, hogy medvetámadás esetén egy-egy településen helyben hozzák meg a döntést a védekezés mértékéről és a foganatosítható intézkedésekről: ez a nagyvad elkergetésétől a befogásán és áthelyezésén át a kilövéséig/eutanáziáig terjedhet.
Ennek megfelelően a helyi önkormányzatok, a rendvédelmi szervek, az erdészetek és vadásztársaságok képviselőiből, illetve állatorvosokból álló „operatív törzsek” dönthetnek helyi szinten. A sürgősségi rendelet lényege, hogy nem kell órákat vagy napokat várni a bukaresti központi hatóságok engedélyére.
Maszol által megszólaltatott önkormányzati vezetők üdvözölték a jogszabályt, annak ellenére is, hogy még nem ismerik annak alkalmazási útmutatóit. Az Agent Green azonban arra hivatkozik, hogy a barnamedve védett állat az Európai Unióban. Az egyesület minden törvényes eszközzel meg akarja akadályozni a kormányrendelet életbe lépését. Petíciójukat néhány órán belül több mint 80 ezren írták alá. Székelyföldön találkozókat szerveznek az állatvédők és a medvetámadások áldozatai között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve