Németországban 1,54 millió külföldi vesz igénybe munkanélküliségi ellátást - foglalta össze a szövetségi munkaügyi hivatal adatai alapján készült Blid-cikk tartalmát a a Gazeta.pl. Ezen a kategórián belül a harmadik legnépesebb csoportot a lengyelek alkotják.
A tudósítás szerint idén április vége előtt 92 500 lengyel vette fel a német munkanélküli-segélyt, ennél többen csak a szírek (242,4 ezer) és a törökök (296,3 ezer) voltak. Az összesen 1,54 millió segélyezett több mint 170 ezerrel haladja meg a tavalyi szintet.
A leggyorsabban a Szíriából és az Eritreából érkezett segélyezettek száma nő, miközben a német igénybevevőké 240 ezerrel, 4,36 millióra csökkent. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden 13. német vett fel segélyt. Ugyanakkor Németországban minden ötödik lakos külföldi származású.
Mint az Eurostat adataiból kiderül Németországban jelenleg 4,2 százalék a munkanélküliségi ráta, amely a legalacsonyabbak közé tartozik az EU-ban. Ennél csak Máltán (4,0 százalék) és Csehországban (3,1 százalék) jobb a helyzet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve