A gyorsjelentés szerint az első negyedévben 3,8 százalékos GDP-bővülést jegyeztek a kiigazítatlan, illetve a naptárhatással és szezonálisan kiigazított érték szerint is a tavalyi első három hónaphoz képest. (A magyar - amúgy a vártnál sokkal jobb - GDP-adatokról részletesen itt olvashat.)
Az első negyedévben 0,1 százalékkal bővült a román GDP az előző, azaz a tavalyi negyedik negyedévhez képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított érték szerint egyaránt.
Liviu Voinea, költségvetésért felelős román miniszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy az egész évi gazdasági növekedés elérheti akár a 4 százalékot is, miközben a hatóságok a tavalyi év végén 2,2 százalékos növekedésre számítottak, szintén 2,2 százalékos államháztartási hiánycél mellett.
Az idei hivatalos román GDP-prognózis egyelőre nem változott.
Tavaly a román gazdaság 3,5 százalékkal nőtt, ami várakozáson felüli eredmény volt. A statisztikai intézet június elején teszi közzé az első negyedéves GDP alakulására vonatkozó újabb jelentését, amely megerősíti vagy pontosítja majd a gyorsjelentésbe foglalt adatot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve