Az eurzóna gazdasági aktivitását jelző beszerzési menedzserindex (PMI) 47,9 pontra nőtt decemberben a novemberi 47,0 pontról, azaz továbbra is a bővülést a zsugorodástól elválasztó 50 pontos határ alatt maradt, de legalább jobb lett a Reutersnek nyilatkozó elemzők 46,5 pontos várakozásánál. A Markit piackutató átlagos PMI-je mögött a német és a francia gazdaság viszonylag jobb teljesítménye áll, miközben az adósságok alatt nyögő perifériaországok hanyatlanak.
Összességében a Markit elemzői azt jósolják, hogy az eurózóna GDP-je 0,6 százalékkal zsugorodik a negyedik negyedévben. Ez rosszabb a Reuters 0,3 százalékos szakértői konszenzusánál. Ráadásul a megrendelésállomány gyengesége azt sejteti, hogy a folytatás sem lesz valami fényes.
A gazdaság nagyobb részét adó szolgáltatások PMI-je kissé nőve 48,3 pont lett, a feldolgozóipari részmutató szintén enyhén emelkedve 46,9 pontra jött ki. Utóbbi ötödik hónapja van az 50 pontos határ alatt. Az üzleti várakozások részindexe 53,5 ponton stagnált, ami jóval elmarad a történelmi átlagtól.
A Markit elemzői összességében úgy vélik, hogy a javulás ellenére korai lenne fordulópontról beszélni, a helyzet a következő hónapokban újra romolhat. Minden azon múlik, hogy a politikusok hogyan kezelik a továbbiakban az övezet adósságválságát, illetve hogy a pénzpiacok milyen reakciókkal követik az övezet országainak kötvénykibocsátásait.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve