Akár jól fizető állását is kockáztathatja Peter Boockvar, a washingtoni Lindsey Group tanácsadó cég vezető piaci elemzője azzal az előrejelzésével, hogy a Fed monetáris enyhítésének visszavonása nyomán 15-20 százalékkal is megzuhanhat az amerikai részvények értéke. Szemben a tudományos intézményekben dolgozó professzorokkal, illetve tőzsdespekulációból élő befektetőkkel, akik a saját szakállukra fogalmaznak meg sokszor szörnyű összeomlásról szóló jóslatokat, ha Boockvar téved, munkaadója könnyen megválhat tőle.
A szakember, aki gyakori szereplője az amerikai gazdasági médiának, egyszerűen gondolkodik. A Fed korábbi monetáris enyhítései (a QE1 és a QE2) lezárulása után szintén megzuhantak a piacok. Ugyanez várható a QE3 után is - mondta a CNBC egyik műsorában. Szerinte a készülő vihar morajlásának tekinthető a Russell 2000 tőzsdeindex esése - ez a mutató alacsony kapitalizációjú cégek részvényárának alakulását tükrözi -, illetve számos olyan technológiai vállalat papírjának gyengélkedése, amelyek a Nasdaqon forog.
Ezek a változások át fognak gyűrűzni azoknak a magas tőzsdei kapitalizációjú társaságoknak a részvényárába, amelyeket az S&P és a Dow Jones indexek reprezentálnak. Sok befektető jelenleg szabályosan bujkál ezeknek a vállalatoknak a papírjaiban, talán abban bízva, hogy a vihar nem rázza meg a nagyvállalatokat.
További egyszerű logika Boockvar érvelése mögött, hogy végül is a Fed pumpálta fel a piacokat monetáris enyhítésével, következésképpen ahogy visszavonja ezt, úgy engednek le a felfújt árak. A szakértő hangsúlyozza, hogy az amerikai jegybank beavatkozása csupán a befektetési eszközök, leginkább részvények árát ösztökélte emelkedésre, nem járt gazdaságösztönző hatással. Ez lehet a fő oka annak, hogy nincs tartós eredménye az értékpapírpiacokon sem.
A Fed négy lépcsőben 10-10 milliárd dollárral csökkentette eddig kötvényvásárlásait. Ennek eredményeként jelenleg havonta 45 milliárd dollárt pumpál a piacra. Várakozások szerint az év végéig folyamatosan mérsékli programját nullára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve