A La Libre Belgique című helyi lap friss értesülései szerint egy rendőr december 7-én bizalmas jelentést küldött a terrorellenes biztonsági szerveknek, amelyben leírta a címét annak a brüsszeli lakóháznak, amelynél a múlt héten végül elfogták Abdeslamot. A dokumentum azonban elakadt a rendőrkapitányságon, és három hónapon keresztül nem jutott el a megfelelő helyre.
A malines-i rendőr egy betegszabadságon lévő kollégájától kapta az információt, amely szerint egy Abid nevű férfi kapcsolatban áll Salah Abdeslammal. A rendőr azonnal továbbította a kapott információkat, a jelentésben szerepelt Abid címe is, az a ház, amelynél később őrizetbe vették Abdeslamot.
A rendőrök az előző pénteken vették őrizetbe Abdeslamot két társával együtt, akik közül az egyik az az Abid nevű férfi, aki a több mint három hónappal ezelőtt keltezett jelentésben is szerepel - írta a La Derniére Heure című újság.
Yves Bogaerts, a malines-i rendőrkapitányság vezetője délutáni sajtótájékoztatóján elismerte, hogy hibáztak. "Egy kolléga elfelejtette továbbítani a dossziét (...) Nem szándékosan tartották vissza az információkat" - mondta. A rendőrség munkáját felügyelő bizottság vizsgálatot indított az ügyben.
A VRT belga közszolgálati televízió arról számolt be szerdán, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és társai több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket terveztek, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el. Sven Mary, Abdeslam ügyvédje viszont korábban kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve