Nagyok a növekedést fenyegető lefelé mutató kockázatok - írja havi jelentésében az ECB. Az európai jegybank szokás szerint megkérdezett szakértőket is az európai gazdaságra vonatkozó jóslataikról, amik meglehetősen lehangolóak lettek. A korábbi 0,8 százalékos idei eurózónás GDP-növekedésről szóló jóslat helyett már 0,1 százalékos recessziót várnak az elemzők, jövőre pedig a korábbi 1,6 százalék helyett már csak 1,1 százalékos bővülést remélnek.
Hiába a nagyszabású banki likviditásbővítési akciók - az LTRO következő körének eredményét február utolsó napján hirdetik ki -, az ECB továbbra sem tart a monetáris bázis vagy az infláció elszabadulásától. Ebben szerepet játszik a banki hitelállomány leépülése, a magas munkanélküliség és a kapacitásfelesleg is, ami lehetőséget ad az egyébként rendkívülinek és átmenetinek szánt intézkedések fenntartására
A fogyasztói árindex még néhány hónapig 2 százalék felett maradhat, ám ezt követően stabilan az európai jegybank célszáma alá bukik: az idei negyedik negyedévben 1,9 százalékra, 2013 utolsó három hónapjában pedig 1,7 százalékra (korábban az előbbire és utóbbira egyaránt 1,8 százalékot vártak az ECB által megkérdezett szakértők.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve