A görög kötvénycsere-programban való részvételre magyar idő szerint 21 óráig lehet jelentkezni. A végleges adatot várhatóan pénteken reggel ismertetik.
Az Institute of International Finance (IIS) adatai szerint szerda estig a magánhitelezők a birtokukban lévő összesen 206 milliárd euró névértékű görög állampapír mintegy 52 százalékát dobták be a kalapba, azaz a nemzetközi pénzintézetek szervezete, az IIS által kidolgozott megállapodás szerint ennyit hajlandók 53,5 százalékkal csökkentett névértéken hosszú lejáratú államkötvényekre cserélni. Piaci értesülések szerint azóta több brit és portugál bank, olasz biztosítótársaságok, valamint összesen 19 milliárd euró névértékű állampapírt tartó görög nyugdíjalapok is jelentkeztek.
A kötvénycsere végrehajtása feltétele annak, hogy az Európai Unió és az IMF 130 milliárd euró friss hitelt nyújtson Athénnek, ami nélkül Görögország két héten belül fizetésképtelenné válna.
A görög kormány reményei szerint a részvétel el fogja érni a 90 százalékot. Londoni elemzők korábban úgy vélték, hogy ez túlzott optimizmus, a részvétel azonban meg fogja haladni a kollektív fellépési záradék (collective action clause, CAC) érvényesítéséhez szükséges 66 százalékos, más források szerint 75 százalékos alsó határt.
A CAC - amelyet a görög kormány az adósságátrendezésről szóló brüsszeli egyezség megszületése után egyes államkötvény-sorozatokra visszamenőleges hatállyal kilátásba helyezett - azt jelenti, hogy a szuverén görög adósságot tartó magánbefektetők meghatározott hányada megállapodásra juthat a kötvénykibocsátóval - vagyis a görög kormánnyal - a hitelfeltételek módosításáról, és ez a döntés a befektetők mindegyikére kötelező.
A kötvénycsere-program kimenetele kapcsán derűlátóak a részvénybefektetők, aminek a hatására csütörtökön az athéni értéktőzsde irányadó indexe 3,1 százalékos pluszban zárt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve