A pozsonyi Új Szó ismertette az Otidea tanácsadó társaság több mint 600 cseh és szlovák hivatalnok megkérdezésén alapuló felmérését, megállapítva, hogy mindkét országban a közbeszerzés a korrupció melegágya.
A megkérdezettek több mint 85 százaléka szerint a közbeszerzési pályázatok jelentős részét úgy manipulálják, hogy bizonyos cégeknek kedvezzenek. A szlovákiai hivatalnokok fele, a csehek harmada számolt be korrupcióról és kiterjedt kliensrendszerről. Közvetlenül a korrupció - vagyis egyes pályázók előnyben részesítése pénzért vagy más juttatásért - Szlovákiában a hivatalnokok 30, Csehországban a 16 százaléka szerint okoz gondot. A szlovákiai hivatalnokok negyede szerint a közbeszerzési pályázatok több mint fele bizonyos fokig manipulált.
"A társadalom egészét átható korrupció az ország versenyképessége szempontjából is rendkívül negatív" - nyilatkozta Róbert Kicina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) ügyvezető igazgatója. Nem csoda, hogy versenyképesség szempontjából Szlovákia továbbra is a régió legrosszabbul teljesítő országa, a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi versenyképességi ranglistáján Európában csak Horvátországot és Görögországot sikerült leköröznie. A 144 vizsgált ország közül csak a 75. helyen végzett, miközben Csehország a 37., Lengyelország a 43., Magyarország pedig 60. a sorban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve