Romániában 9,7 százalékkal nőtt 2020-ban az általános fogyasztási javak (élelmiszer, ital, kozmetikumok, mosó- és tisztítószerek) piaca - idézte a Maszol a Nielsen tanulmányát.
A vendéglátóiparra vonatkozó, elhúzódó korlátozások és az utazási megkötések miatt a fogyasztás súlypontja a lakásba helyeződött át. A Nielsen kiskereskedelmi auditja szerint a forgalom körülbelül 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ami nagyobb, mint az európai átlag.
Ez nem jelenti azt, hogy csaknem 10 százalékkal több terméket vásároltak az emberek, ebben az értékben ugyanis benne van az áremelkedések inflációs hatása is. A legnagyobb arányban, 13,3 százalékkal, a szeszes italokra kiadott összeg nőtt. A valós alkoholfogyasztás ennél lényegesen kisebb mértékben emelkedett, mivel a vendéglátóipar sokkal kevesebb italt adott el, mint 2019-ben. A második legnagyobb arányú, 10 százalékos növekedés az élelmiszereknél következett be. Ennek fényében nem meglepő, hogy a túlsúlyosak száma megnőtt a járvány kezdete óta.
Kozmetikumokra, mosó- és tisztítószerekre 5,7 százalékkal költöttek többet tavaly, mint egy évvel korábban. A kozmetikumokon belül ugyanakkor van olyan kategória, amely számára katasztrofális év volt 2019: a sminktermékek piaca 30 százalékkal zsugorodott, ami a társasági élet korlátozásának következménye.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve