A római szenátus után a parlament alsóháza is szavaz a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagról, s ez után nyújtja be lemondását a többség támogatását elvesztő miniszterelnök, Silvio Berlusconi. Giorgio Napolitano államfő vasárnap kezdi meg a pártokkal a konzultációt.
A hétfői tőzsdenyitásra Olaszországnak új válságkezelő kormányt kell felmutatnia, tekintélyes vezetővel, a legszélesebb parlamenti konszenzussal - hangsúlyozta a szakszervezetek nyílt levele. Egyedül a legtöbb tagot számláló CGIL főtitkára, Susanna Camusso jegyezte meg, hogy "egy normális országban ilyen körülmények között választást kellene tartani".
A közgazdász Mario Monti vezette szakértői kormányt támogatja a legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) és a kereszténydemokrata Harmadik Pólus. Monti irányában nyitott az eddig előre hozott választásokat követelő Antonio Di Pietro, az Értékek Olaszországa (IdV) elnöke.
Montira nemet mond az ellenzékbe készülő Északi Liga: "hétfőn új kormány lesz a Liga nélkül" - mondta Roberto Maroni belügyminiszter. A kormánypárt, a Szabadság Népe (PdL) a képviselőházi szavazás után dönt. A PdL alternatívát javasol: Monti helyett Angelino Alfano PdL-főtitkárt, vagy Lamberto Dini, volt kormányfőt.
Berlusconi és pártja nem akar üres kézzel félreállni - fogalmazott Giorgio Straquadanio, PdL-képviselő, aki szerint Berlusconi Itália történelmének jelentős része. Nem lehet zárójelbe tenni és elfelejteni.
Az olasz lapok "nem helyénvalónak" tartották Nicolas Sarkozy francia elnök bejelentését, miszerint Monti kinevezésére Rómába jön Angela Merkel német kancellárral. Monti szombaton Mario Draghival, az Európai Központi Bank új elnökével találkozott. Sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy Monti egyszerre lesz kormányfő és pénzügyminiszter, és tervei között szerepel a vagyonadó bevezetése.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve