Az Európai Néppárt (EPP) e heti kongresszusán szavazhatnak arról a határozati javaslatról, amelyben a szervezet hitet tesz a liberális demokrácia értékeinek tiszteletben tartásáról. Az ügy hátterében a Fideszt is magában foglaló európai pártszövetség tisztújítása áll: Helsinkiben szerdán és csütörtökön választják ki Jean-Claude Juncker EB-elnök utódját, pontosabban azt, ki vezeti majd az EPP listáját - ahogy arról az Index is írt kedden.
Két erős jelölt van: az Orbán Viktor és a Fidesz által támogatott Manfred Weber német politikus és a nála liberálisabb Alexander Stubb egykori finn miniszterelnök. Utóbbi élesen bírálta a magyar kormányt és annak vezetőjét, legszívesebben ki is rakná őket az EPP-ből - ahogy arról hétvégén a Napi.hu is beszámolt.
A Helsinki tanácskozáson a magyar kormánypártok képviselői szavazni fognak a liberális demokrácia melletti határozatról, amelynek szövege lényegében az, hogy az EPP szerint a populizmus és a nacionalizmus nem békíthető ki a demokratikus jogállamisággal, de ebben név szerint nem említik a Fideszt, pedig a sorok között direkt őket célozzák meg vele. Most úgy fest, itthon is színvallásra kényszerítenék őket a kérdésben: a Lehet más a Politika ugyanis a Parlament elé terjeszti a határozat szövegét, amelyről így itthon is szavazni kell.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve