A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke
A legtökéletesebb gyémánt, amely valaha aukcióra került − így minősítette a Christie's ékszer részlegének vezetője azt a fehér gyémántot, amelyet rekordáron adtak el szerdán este a ház genfi árverésén. A 101,73 karátos drágakövet jutalékkal együtt 25,88 millió svájci frankért (több mint hatmilliárd forint) vette meg a Harry Winston ékszerészcég, amely ezt követően első nyilvános vevőként nevet is adhatott a botswanai Jwaneng bányából származó kőnek.
Az eredetileg 236 karátos nyersgyémántból 21 hónapnyi munkával körte alakúra csiszolt drágakövet ezentúl Winston Legacy néven tartják nyilván. Arról egyelőre nincs információ, hogy az amerikai ékszerészcég − amelyet idén vásárolt meg a világ legnagyobb óragyártója, a svájci Swatch Group − mit kezd a hivatalosan D színárnyalatú, azaz színtelen kővel.
Ebben a kategóriában a korábbi rekordárat a József főherceg gyémánt érte el, a valamikor a Habsburg-ház birtokában lévő 76,2 karátos kőért tavaly novemberben 20,4 millió svájci frankot adtak, ugyancsak a Christie'snél. (Azt nem tudni pontosan, miként került ez a ritkaság a Habsburg-család birtokába, de első bizonyított említésekor már az 1872-ben Alcsúton született József Ágost főherceg − József nádor unokája − tulajdonában volt. A Christie's szakértőinek ismeretei szerint még életében átadta fiának, Ferenc Józsefnek, legalábbis az ő nevén került letétbe 1933-ban a Magyar Általános Hitelbanknál. Három évvel később ismeretlen vevő vásárolta meg, utána nyoma veszett − legközelebb 1961-ben bukkant fel a kő egy londoni árverésen.)
Az abszolút aukciós rekordot a drágakövek között egy színes gyémánt tartja: egy mindössze 24,78 karátos rózsaszín gyémántért 2010 novemberében − ugyancsak Genfben, de a Sotheby'snél − 45,4 millió svájci frankot fizetett a londoni ékszerkereskedő, Laurence Graff.
A múlt heti genfi ékszer- és óraaukciókon nem a Winston Legacy hozta az egyetlen rekordot. A Christie'snél például csaknem 8,2 millió frankért kelt el egy egysoros természetes igazgyöngy nyaklánc (smaragd- és gyémántcsattal), ami csúcsár e kategórián belül, de a Rolex órák is soha nem látott magasságba jutottak, miután egy 1942-es példányért 1,1 millió frankot adott valaki.
A Sotheby'snek Gina Lollobrigida hozott sikert: az olasz színésznő által beadott ékszerkollekcióért összesen 4,7 millió frankot szedtek be, bőven megduplázva az összesített becslés 1,8 milliós alsó határát. Ezen belül egy igazgyöngy-gyémánt fülbevalópár − amely valamikor a Habsburgok tulajdonában volt és amelyet a színésznő gyakran hordott kiemelkedő alkalmakkor − csaknem 2,3 milliót ért meg valakinek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve