A georgiaiak (grúzok) adják a leggyorsabban növekvő bevándorló csoportot Lengyelországban - idézi a Notes from Poland a külföldiekkel foglalkozó hivatal (UdSC) adatait. Három éven belül megnégyszereződött a számuk, miközben Lengyelország amúgy is sok vendégmunkást és bevándorlót fogad a volt szovjet tagköztársaságokból, elsősorban Ukrajnából és Fehéroroszországból.
Az érvényes lengyelországi tartózkodási engedéllyel rendelkező Georgiából érkezők száma idén meghaladta a tízezret, ami több mint duplája a 2019-es adatnak és négyszerese a 2018-asnak. Az UdSC felhívja a figyelmet arra, hogy ez a szám nem tartalmazza az ideiglenes engedéllyel rendelkezőket, illetve azokat akik vízum nélkül látogatják meg a lengyel földön élő rokonaikat vagy ismerőseiket.
Többségben vannak a 19 és 40 év közöttiek (58 százalék az arányuk) és a férfiak (82 százalék). A georgiaiak többsége a Poznan környéki Wielkopolska tartományban él, amivel eltérnek a vendégmunkások szokás letelepedési régiójától, Varsótól és környékétől.
A növekvő georgiai közösség leginkább látható jele, hogy szaporodnak a georgiai pékségek és vendéglők, amelyek egyebek mellett a hagyományos sajtos kenyeret és más sajtot, tojást, tésztát és egyéb összetevőket tartalmazó éleket kínálnak. Az UdSC ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy sok Georgiából érkező informatikus vagy vállalkozó.
Korábban főként Fehéroroszországból érkeztek a technológiai szektor szakemberei és üzletemberei, akik az ottani őrült rezsim elől menekülnek. Az EU tanállamai közül Lengyelország adta ki a legtöbb tartózkodási engedélyt az EU-n kívüli országok állampolgárainak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve