Hetek óta folyik a küzdelem Lengyelországban a körül, hogy megtartsák-e a koronavírus-járvány idején a május 10-i elnökválasztást vagy sem. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski kiáll e mellett, s mivel ő az ország tényleges vezetője, a kormány is erre az álláspontra helyezkedett - emlékeztetett az onet.pl.
A pártelnököt az motiválhatja, hogy a járvány okozta "hadiállapotban" a társadalom a hatalom stabilitását akarja, ezért a PIS jelöltje, Andrzej Duda, a regnáló államfő a verseny abszolút esélyese. A parlament kormánypárti többsége lehetővé akarja tenni a levélszavazást, hogy elkerüljék az emberek közelségét a szavazóhelyiségekben, ám ennek nincs előzménye a lengyel jogrendben és a technikai kivitelezés is gondot okozna a posta korlátozott kapacitása miatt
Kapcsolódó
Duda a Nasz Dzienniknek adott interjúban azt mondta, hogy a legfontosabb az állampolgárok élete és egészsége, és csak második az állam stabilitása, illetve a hatalom folyamatossága. Kérdésre felelve azt válaszolta: - Ha a május 10-i választás általánosan veszélyezteti a polgárok életét és egészségét, akkor túl nagy a kockázat. Más szóval elfogadva az ellenzék érveit szembe fordult pártja és a kormány hivatalos álláspontjával. Véleménye szerint ősszel vagy jövő tavasszal lehetne megtartani az elnökválasztást, ha nem most.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve