Zbigniew Rau szerint a V4 "a négy szomszédos ország műve" és mint ilyen, több mint 30 éve működik. Történetében jobb és nehezebb pillanatok fordultak elő. Felidézte az országcsoport sikereit, köztük azt, hogy az európai politikában "sokszor többet értek el együtt, mint amit külön-külön sikerült volna".
Soha nem állítottuk, hogy minden ügyben azonos az álláspontunk. Így nyilvánvaló dolog, hogy a geopolitikai témákban jelenleg a Magyarországétól alapvetően eltérő állásponton vagyunk. Ezt figyelembe véve azokban a kérdésekben fogunk együttműködni, amelyekben konszenzus érhető el, hiszen ez a V4-ek jó hagyománya - tette hozzá a lengyel külügyminiszter.
A Lipavskyval folytatott tárgyalásokon egyetértettek abban, hogy továbbra is segíteni kell Ukrajnát a függetlensége, szuverenitása megőrzésében, területi egysége visszaállításában.
Lipavsky közölte: Csehország Lengyelországgal azonos állásponton van az ukrajnai orosz inváziót illetően. "Támogatjuk Ukrajna maximális megsegítésének, Oroszországgal szembeni maximális nyomásgyakorlásnak politikáját." Az Európai Unió Tanácsában az év második felében betöltendő cseh soros elnökség keretében Prága több, Ukrajna, valamint Moldova és Georgia támogatását célzó lépést kezdeményezne, a tervek között szerepel a csütörtökön Varsóban megtartott nemzetközi adományozó konferenciához hasonló rendezvény is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve