A lengyel politikai közéletben nem számít újdonságnak, hogy a kormánykoalíció vezető pártját, a radikális jobboldali Jog és Igazságosságot (PiS) mélyen megosztja az állatvédelmi törvény, ami az őszi koalíciós válság kirobbantója volt - derül ki az onet.pl cikkéből. A törvény lényege, hogy be akarja tiltani az olyan állattartást, amelyben prémjükét tenyésztik az állatokat. Az ezzel foglalkozók ugyanis kíméletlenül bánnak állataikkal.
Ez a fajta állattenyésztés azonban jelentős üzletág Lengyelországban, ezért a koalíció két kisebb pártja és sok PiS-képviselő nem szavazta meg a törvénytervezetet, amikor a Szejm elé került. Emiatt majdnem felbomlott a kormánykoalíció. A jogszabály Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a PiS elnöke és az ország tényleges vezetője kedvenc törvénye, ezért nem került le a napirendről, sőt az ellene szavazó PiS-képivselők tagságát felfüggesztette a párt vezetősége.
Kapcsolódó
Sajtóhírek szerint ez a csoport most azt tervezi, hogy új frakciót alapít a parlamentben, állítólag már csak az a kérdés, hogy összejön-e ehhez a szükséges 15 fő. A PiS frakcióvezetője, Ryszard Terlecki kifejezte reményét, hogy az egyesült jobboldal egysége fog győzni, és erre nem kerül sor. Az új frakció az egykori mezőgazdasági miniszter, Jan Krzysztof Ardanowski körül tömörül, aki jó kapcsolatokat ápol Andrzej Duda államfővel.
A PiS már nem akarja akarja újra az alsóház elő vinni az állatvédelmi törvény eredeti tervezetét, miután az ellenzéki többségű felsőház, a szenátus elvetette azt. Ehelyett egy lényegesen módosított változatot vennének elő. A PAP lengyel hírügynökség szerint 2-3 héten elül megjelenhet az új törvénytervezet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve