Portugália első félévi államháztartási hiánya 6,7-7,1 százalék volt a GDP-hez mérten, aminek alapján gyakorlatilag lehetetlen a 4,5 százalékos idei deficitvállalást teljesíteni újabb megszorítások nélkül. Erre a következtetésre jutott a portugál parlamentnek a költségvetés helyzetét vizsgáló bizottsága, amely hétfőn ismertette jelentését.
A következtetés nem okozott meglepetést szakértők körében. Hivatalos adatok szerint az idei első héthavi adóbevétel jelentősen, 2,6 milliárd euróval maradt el az előirányzattól, 17,8 milliárd eurót tett ki. Eközben újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség, és már mindennaposak a gyárbezárások.
Kapcsolódó
Portugália tavaly áprilisban 78 milliárd eurós segélycsomagot kapott. Abban az évben GDP-arányos államháztartási hiánya 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 9,8 százalékról, és jóval kisebb lett az EU/IMF-mentőcsomagban előírt 5,9 százaléknál. A vártnál kedvezőbb hiány annak az egyszeri intézkedésnek az eredménye, hogy a magánnyugdíj-pénztári alapokat átterelték állami alapokba. E nélkül a tavalyi államháztartási hiány 7,5 százalék lett volna.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve