Miközben általában 18,2 fok celsiusos az átlaghőmérséklet Alaszkában Anchorage térségében idén júniusban és júliusban 3-4 fokkal is melegebb volt. Sőt, július 4-én mintegy 32 fokkal megdőlt az 1969 óta fennálló melegrekord is, amit a szakértők a klímaváltozás hatásának tartanak. A térségben kifejezetten forrónak számító időjárás tartós volt, ami kihatással volt az élővilágra is.
Tömeges lazacpusztulásról számoltak be Alaszkában, miután a környéken eddig sosem látott hőhullám tombolt idén nyáron - írja a CNN alapján az Index.
A portál cikke szerint az ichtiológusok (halszakértők) megvizsgálták az elhullott tetemeket. Többségük teljesen egészségesnek tűnt, sem paraziták, sem betegségek, sem sérülések nyomait nem találták rajtuk. Ellenben sok egyedben egészséges ikrák voltak.
Mivel a pusztulás ideje egybeesett az extrém hőhullámmal, arra jutottak, hogy az ezáltal okozott stressz miatt pusztulhatott el ennyi állat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve