"A nagyköveteket azért nevezik ki, hogy kapcsolatokat tartsanak fenn egy adott országban. Ezeket a kapcsolatokat a hivatalos végrehajtó hatalom képviselőivel, valamint a törvényhozókkal, társadalmi aktivistákkal és a nem kormányzati szervekkel folytatott találkozók, megbeszélések és kontaktusok révén szokták fenntartani. Ezt a gyakorlatot soha senki nem vitatta" - mondta Lavrov salvadori hivatali partnerével közösen tartott moszkvai sajtótájékoztatóján.
Az orosz külügyminiszter egy meg nem nevezett sajtóforrást idézve boszorkányüldözéshez és az ötvenes évek mccarthyzmusához hasonlította a Kiszljak kapcsolattartása körüli amerikai hangulatkeltést - írja az MTI.
Kapcsolódó
Egy nappal korábban Donald Trump amerikai elnök "totális boszorkányüldözésnek" nevezte az igazságügyi minisztere, Jeff Sessions ellen a demokrata ellenzék által indított kampányt. Sessionst lemondásra szólították fel, amiért a szenátusi meghallgatásán elhallgatta, hogy a választási kampány során - akkor még a szövetségi felsőház tagjaként - két alkalommal találkozott Kiszljakkal.
Lavrov úgy vélekedett, az orosz nagykövetet amiatt támadják, mert olyan politikusokkal folytatott eszmecserét, akik az Obama-kormányzat ellenzékéhez tartoztak. Szavai szerint "nagyon vidám kép" rajzolódna ki, ha Moszkva hasonlóképpen viszonyulna John Tefft moszkvai amerikai nagykövet tevékenységéhez.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Trump "totális boszorkányüldözést" emlegető kijelentésével kapcsolatban azt mondta, hogy az a kialakult helyzet "kimerítő definíciója", amelyhez "nincs mit hozzátenni".
Peszkov egyúttal kifejezte az orosz vezetés sajnálkozását, amiért sem a szíriai rendezés, sem a terrorizmus elleni harc ügyében nem történt még érdemi kapcsolatfelvétel Washington és Moszkva között. Ezt azzal magyarázta, hogy az új amerikai adminisztráció még tevékenységének "kezdeti szakaszában" tart.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve