Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken kiadott előzetes adatai szerint márciusban 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben. A februári 2,0 százalékos emelkedés után elemzők mérsékelt lassulásra, 1,8 százalékos ütemre számítottak az eurózónában - írja az MTI.
A gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 0,7 százalék volt márciusban, alacsonyabb a februárban mért 0,9 százaléknál.
Az élelmiszerek, dohánytermékek és alkoholos italok ára 1,8 százalékkal emelkedett a februári 2,5 százalék után az euróövezetben. A szolgáltatások 1,0 százalékkal drágultak márciusban, míg februárban 1,3 százalékos volt az éves ütem. Az energiaárak 7,3 százalékkel voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, míg februárban 9,3 százalékkal.
A fogyasztói árak emelkedésének lassulása nem jó hír az Európai Központi Banknak (ECB), amely igyekszik felpörgetni az inflációt. Az infláció üteme, különösen a maginflációé, messze elmarad az ECB 2 százalékos céljától.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve