Az Eurostat szerint 0,2 százalékra lassult a 28 tagállamból álló EU-ban a negyedéves alapon számolt gazdasági növekedés 2013 harmadik negyedévében. A második negyedévben még 0,4 százalékos növekedés volt.
Szintén csökkent az euróövezet GDP növekedése a harmadik negyedévben az azt megelőző három hónaphoz képest. A harmadik negyedévben 0,1 százalékos GDP növekedés volt, a második negyedévben még 0,3 százalékos.
A nagyobb gazdaságú tagállamok közül Nagy-Britanniában 0,8 százalékos, Németországban 0,3 százalékos, Spanyolországban 0,1 százalékos volt a harmadik negyedéves gazdasági növekedés. Az olasz gazdaság eközben stagnált, a francia pedig 0,1 százalékkal csökkent.
Magyarországon 0,9 százalékos volt a 2013-as harmadik negyedéves gazdasági növekedés, csak Romániában (1,6 százalék), Írországban (1,5 százalék) és Lettországban (1,3 százalék) volt nagyobb növekedés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve