A Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) éves jelentése szerint idén az ország gazdaságnövekedése 6,9 százalék lesz. Az úgynevezett "Kék Könyv-jelentés" szerint a gazdaságnövekedés lassulását egyebek között a cégek és magánszemélyek befektetéseinek a csökkenése, valamint a helyi önkormányzatok növekvő adósságnyomása okozza.
A kínai statisztikai hivatal szeptember elején 7,4 százalékról 7,3 százalékra rontotta az ország tavalyi gazdaságnövekedési adatát, amely így 24 éve a legkisebb ütemű volt. Az idei második negyedévben a gazdaság 7 százalékkal bővült.
Szintén kedden az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) a beruházások bővülésének a lassulása, valamint az export mérséklődése miatt rontotta Kína idei és jövő évi gazdaságnövekedésével kapcsolatos becslését. A várható növekedés idei ütemét 7,2 százalékról 6,8 százalékra, a jövő évit 7 százalékról 6,7 százalékra szállította le a manilai székhelyű bank.
A pénzintézet egyben a feltörekvő ázsiai országok idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését a márciusban várt 6,3 százalékról 5,8 százalékra, a jövő évit az eddig becsült ugyancsak 6,3 százalékról 6 százalékra rontotta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve