Ráfér az ukrán oligarchákra, hogy javítsák imázsukat az ország és a külvilág szemében. A Viktor Janukovics volt államfő hatalmával szemben kibontakozott lázadásban keveredett az emberek elkeseredettsége a politikai züllés és saját anyagi helyzetük romlása miatt, emellett szerepet játszott benne az elnök fiának szemérmetlen meggazdagodása is.
Az új kormány nem indított harcot a mágnásokkal szemben, hanem úgy tűnik, igyekszik bevonni őket Ukrajna irányításába - derül ki a CNBC cikkéből. Két ismert dollármilliárdos vagyonnal rendelkező oligarchát, Igor Kolomojszkijt és Szerhij Tarutát két fontos régió élére neveztek ki.
Kapcsolódó
Frontvonalban
Kolomojszkij a dnyipropetrovszki régió irányítását vette át. Ezt követően a hét elején nyakig mártózott a politikában azzal a kijelentésével, amely szerint Vlagyimir Putyin a kis termetű emberek ismert tudathasadásos tüneteit mutatja. (Putyin 170 centiméter magas.) Taruta az Oroszországgal határos donyecki régió élére került. Ebben a térségben különösen sok oroszbarát tüntetés volt az elmúlt hetekben.
Eközben az ország leggazdagabb embere, Janukovics korábbi támogatója, Rinat Ahmetov kijelentette, hogy cége, az SCM minden tőle telhetőt megtesz Ukrajna egységének megőrzése érdekében. Az SCM befektetési holding, amelynek vállalkozásai a bányászattól kezdve az energiaiparon, a médián és a távközlésen át kiskereskedelemig sok területen tevékenykednek.
Kilenc mágnás
A Forbes kilenc ukrán dollármilliárdost tart számon. Ezek, hasonlóan orosz kollégáikhoz, elsősorban a természeti kincsek kiaknázásával foglalkozó iparágaknak köszönhetik szemérmetlen meggazdagodásukat. Most itt a lehetőség, hogy megszabaduljanak az orosz befolyástól, és az Európai Unióban kamatoztassák tőkéjüket. Nem érdekeltek a közeledésben Oroszországhoz, mert attól tartanak, hogy az orosz mágnások kivásárolják őket vagyonukból - mondja Sam Greene, a londoni King's College Oroszország-szakértője.
Az ukrán politikusok gyakran politikai üzletemberek. Azért lépnek be a politikába, hogy gyarapítsák vagy megvédjék vagyonukat - hangsúlyozza David Dalton, az európai EIU kutatóintézet közgazdásza. A különbség Oroszországhoz képest az, hogy ott sokkal erősebb az állam és nagyobb gazdagságot lehet elérni.
Mit hozhat?
Kolomojszkij kinevezésének hátterében lehet, hogy zsidó származású, következésképpen jelenléte cáfolja azt az orosz vádat, amely szerint az új ukrán hatalom fasiszta, antiszemita lenne. Emellett persze a kormány maga mögött tudhatja ahelyett, hogy ellenfélként kellene számolnia vele.
Ugyanakkor az oligarchák bevonása a hatalomba eddig nem javította a gazdaság működését, nem erősítette az innovációt, nem tette korrektté az üzleti viszonyokat. A tavaly novemberben kirobbant tiltakozások EU-párti demonstrációként indultak. Ezt követően kormányellenessé, majd rendszerellenessé váltak. A fő cél a politikai és az üzlet szétválasztása lenne - figyelmeztet Dalton.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve