Kubában napirenden van az állami szektorban foglalkoztatottak számának csökkentése, és átirányításuk a gazdaság egyéb területeire. A vezetés emellett olyan létfontosságú ágazatokat nyitott meg a külföldi tőke előtt, mint a bányászat, az energiatermelés és az idegenforgalom.
A parlament augusztusban hagyta jóvá a kommunista párt kongresszusa által már áprilisban elfogadott gazdasági és szociális reformcsomagot. A több mint háromszáz intézkedést tartalmazó program végleg leszámol a paternalista társadalommal, csökkenti az állam szerepét olyan szektorokban, mint a mezőgazdaság, a szolgáltatások, a közlekedés és az építőipar, a kisvállalkozások és szövetkezetek javára.
A következő öt év során a gazdaság felélesztésének céljából egymillió állami munkahelyet szüntetnek meg, fokozatos leépítik a szubvenciókat és felszámolják a jegyrendszert. Különösen fontos szerepet szánnak a magánfoglalkoztatás megteremtésének, mint az állami foglalkoztatás alternatívájának. Jelenleg mintegy 320 ezer magánvállalkozó működik Kubában, többségük az élelmiszergyártásban és -forgalmazásban, valamint a közlekedési szolgáltatásokban.
Kuba mély gazdasági válságot él át, súlyos likviditási gondjai vannak, amit a kormány szerint a jelenlegi nemzetközi gazdasági válság, a folytatódó amerikai blokád, valamint a 2008-as hurrikánok pusztításai együttesen idéztek elő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve