Szerbiában májusban jelentősen romlottak a közlekedési balesetekkel kapcsolatos mutatók - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Ezzel kapcsolatban Vladimir Vida, a közlekedési rendőrség igazgatóságának illetékese kifogásolta, hogy az országban szinte minden nagyobb városban vannak olyan közösség oldalakon alakult csoportok, amelyek rendszeresen közlik, hogy éppen hol ellenőrzik a közlekedőket a rendőrök.
„Minden városban vannak Viber-csoportok, amelyek akár több ezer tagot is számlálnak, ők rendszeresen tudatják, hogy éppen hol vannak a közlekedési rendőrök. Az is elfogadhatatlan, hogy a rádióállomások is bemondják ezeket az információkat”.
Kapcsolódó
Idén májusban Szerbiában már 27 személy vesztette életét közlekedési balesetben, ami 12-vel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakába. Vida elmondása szerint a fiatalabb és idősebb sofőrök egyaránt okoznak baleseteket, a fiatalok a tapasztalat hiánya miatt, az idősebbek pedig azért, mert már sokan nincsenek abban a pszichofizikai állapotban, mint korábban.
„Egyre többen vezetnek psziochoaktív szerek hatása alatt. Év eleje óta 600 ilyen személyt zártak ki a forgalomból, ez jóval nagyobb, mint tavaly ilyenkor” – mondta Vida, aki szerint továbbra is nagyon sokan úgy ülnek volánhoz, hogy előtte alkoholt fogyasztottak. „Az alkohol a halálos balesetek egyötödét okozza. Év eleje óta 12 ezer ilyen sofőrt értek tetten a kollégák, évente pedig 40-50 ezer esettel szembesülünk.” Erőszakos vezetés miatt ebben az évben 600 sofőrt büntettek meg a szerb rendőrök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve