Szlovákiának és a világgazdaságnak is a fokozatos kilábalás éve lesz 2022 a koronavírus-járvány okozta válságból. A szlovák gazdaságot idén a növekvő lakossági fogyasztás és a szaporodó beruházások hajtják majd – idézte Matej Horňákot, a Szlovák Takarékpénztár elemzőjét a pozsonyi Új Szó. A szlovák gazdaság növekedési üteme idén elérheti a 4,2 százalékot.
Ha az idei évet a családok szempontjából egy szóval szeretnénk jellemezni, a kulcsszó az infláció lenne. „Az árak növekedése szempontjából már az elmúlt év is példa nélküli volt, és a drágulások az előrejelzéseink alapján idén is folytatódnak. Az infláció az év első felében érheti el a csúcsát, amikor csaknem 7 százalékkal lesznek magasabbak az árak az egy évvel korábbinál”– állítja Peter Kažimír jegybankelnök.
„Az árvágta leghamarabb várhatóan csak a tavaszi hónapoktól lassul, a drágulások üteme azonban az egész év folyamán meghaladja majd a járvány előtti szintet. Globálisan évi 4 százalékos inflációval számolunk, régiónk országaiban azonban ennél is látványosabb lesz a drágulás” – tette hozzá Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve