A 33 éves John Swaller a Missouri keleti részén fekvő Cuba nevű városkában bement a helyi boltba, a hűtőpultra ráírta, hogy Covid-19, és szándékosan ráköhögött néhány vásárlóra. Az egyik eladó azonnal rendőrt hívott. Elmondása szerint a férfi a hűtőpultra többször rá is lehelt.
Az eset kedden este történt. A rendőrség védőruhában érkezett, a férfit őrizetbe vette, aki 25 ezer dollár óvadék ellenében védekezhet szabadlábon. Szerdán emeltek ellene vádat terrorcselekmény gyanújával.
Doug Shelton, Cuba rendőrfőnöke azt mondta a helyi lapnak, hogy még nem tudja, Swaller fertőzött-e az új típusú koronavírussal. A boltot lezárták és azonnal fertőtlenítették.
Nem ez az első eset az Egyesült Államokban, hogy valakit bíróság elé állítanak a járvánnyal összefüggésben. Pennsylvaniában azért tartóztattak el egy nőt, mert 35 ezer dollár értékű árucikkre köhögött rá egy élelmiszerboltban. A virginiai Purcellville-ben a rendőrség ugyanezen okból vette őrizetbe tizenévesek egy csoportját.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve