Megsokszorozódhat a mostani amerikai esetszám - mondta Fauci a CNN-nek. Tévészereplésekor nagyjából 124 ezer megbetegedést és több mint 2200 halottat tartottak nyilván az Egyesült Államokban.
A szakember csak akkor lazítana a korlátozásokon az erre alkalmas helyeken, ha megfelelő tesztelési kapacitásuk lesz, hogy mindenhol a lehető legjobban nyomon követhessék a járvány alakulását - írja az Index.
Kapcsolódó
Fauci arról is beszélt, hogy Donald Trump elnök csak egy nagyon intenzív egyeztetés végén döntött úgy végül, hogy nem helyezi karantén alá New York, New Jersey és Connecticut államokat - a több mint 120 ezer megbetegedés közül csak ebből a három államból 66 ezret jelentettek. Az indoklás kapcsán elmondta, hogy még nem annyira súlyos a helyzet, hogy ilyen drasztikus lépésre legyen szükség, a jelen helyzetben ugyanis a komplett államokat érintő karantén súlyos morálproblémához is vezethetne a lakosságnál, és jelenleg inkább az utazások korlátozásával próbálják elérni a céljukat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve