A dohányosokra sokkal veszélyesebb lehet az új koronavírus-fertőzés. A kutatások szerint a cigarettafüst miatt egyébként is igénybe vett tüdőben ezek az ACE2-receptorok felhalmozódnak, és nagyobb eséllyel jut a sejtekig a vírus - írja az Index nemzetközi kutatásokat idézve.
A dohányosoknál komolyabb a betegség lefolyása, mint a nem dohányzóknál - mondta Jason Sheltzer, a New York-i Cold Spring Harbor laboratórium munkatársa, aminek oka az ACE2-receptorok számának emelkedésével magyarázható.
Dr. Stephanie Christenson, a Kalifornia Egyetem kutatója viszont azt mondja, hogy ez a feltételezés meglehetően spekulatív, ugyanis nem tudni pontosan, hogy a betegség lefolyásának kérdésében mit jelent az alacsony vagy a magas ACE2-receptor-szám. Szerinte ugyanis a dohányzás annyi mindent okoz a testben, nem a szóban forgó receptorokkal van a legnagyobb gond.
Több tanulmány is arra jutott, hogy a nem dohányzókkal összevetve a dohányosoknál sokkal magasabb a szövődmények kialakulásának és az elhalálozásnak a kockázata a koronavírus okozta megbetegedések során. Egy kínai tanulmány ezer esetet vizsgált meg, eredményeik szerint az aktív dohányosok 12,3 százaléka szorult intenzív kezelésre, lélegeztetőgépre, vagy halt meg, míg ez az arány a nem dohányzók esetében 4,7 százalék volt.
Az orvosok szerint a leginkább úgy lehet elkerülni a súlyosabb betegséget, ha az érintettek abbahagyják a dohányzást.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve