Hangsúlyozta, hogy az állami intézmények és a gazdaság legfontosabb területeinek működőképességét fenn kell tartani, de minden egyéb ügyben kerülni kell az emberek közötti érintkezést. Ezért az eddigi ezerfős határérték alatt is el kell halasztani az összejöveteleket minden lehetséges esetben.
Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány "ismeretlen kihívás", ezért a tudomány megállapításaira kell építeni a járványügyi intézkedéseket.
Németország a "dinamikus járványkitörés" szakaszában van, vagyis a fertőzöttek száma "nagyon erőteljesen emelkedik".
Azonban sikerült egy igen korai szakaszban felismerni járványt, így a nem feltétlenül szükséges társas érintkezés mellőzésével lehet még küzdeni a helyzet további elmérgesedése ellen - fejtette ki a német kancellár az MTI beszámolója szerint.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve