A tárca tájékoztatása szerint 65 ezer olyan orvosnak és szakápolónak küldtek ki visszahívó levelet, akik már nyugdíjba vonultak, de van érvényes praktizálási engedélyük - adta hírül az MTI.
A brit kormány törvényalkotással is lehetőséget teremt erre: a parlament elé terjesztett indítvány, amely sok egyéb rendkívüli intézkedést is lehetővé tesz, felfüggeszti annak az előírásnak a hatályát, amelynek alapján a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szakszemélyzetének már nyugdíjba vonult, de ismét munkába álló tagjai csak heti 16 órát dolgozhatnak, ha nem akarnak lemondani a nyugdíjasoknak járó szociális kedvezményekről.
Kapcsolódó
Lehetővé válik emellett a tanulmányaik végén járó orvostanhallgatók ideiglenes felvétele is a szakmai nyilvántartásba.
Az NHS országos orvosigazgatója, Stephen Powis mindezeken felül hivatalosan kérte azokat az orvosokat, akik továbbra is praktizálnak, de az elmúlt három évben távoztak az állami egészségügyi szolgálattól, hogy ők is térjenek vissza és ismét regisztrálják magukat az orvosi nyilvántartásban.
Ugyanezt kérte pénteken Ruth May, az angliai kórházi szakápolói szövetség vezetője azoktól a szakképzett ápolóktól, akik az utóbbi három évben kiléptek az NHS szolgálatából és máshol dolgoznak.
A brit kormány rendelete értelmében péntektől befejeződött a tanítás, de az iskolák a járvány elleni fellépés szempontjából kritikus munkahelyeken dolgozók - mindenekelőtt az orvosok és a kórházi ápolók - gyermekeinek felügyeletét a zárlat idejére is ellátják, és gondoskodnak a szociális helyzetüknél fogva ingyenes iskolai étkeztetésre jogosult diákok élelmezéséről is.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a BBC televíziónak pénteken elmondta: akik a legutóbbi időszakban mentek nyugdíjba vagy távoztak az állami egészségügyből, és eleget tesznek a visszatérési felkérésnek, azonnal munkába állhatnak, azoknak pedig, akik a korábbi években mentek máshová dolgozni, kéthetes ismeretfrissítő képzést tartanak.
Hancock elmondta azt is, hogy péntekre virradó éjjel a kormány 150 kamionrakomány védőfelszerelést szállított a brit kórházak felébe a járvány megfékezésén dolgozók védelmére, és még a héten az összes kórház egyenként további egy-egy teherautónyi fertőzésmegelőző védőfelszerelést kap.
Hasonló szállítmányokat irányítanak a körzeti orvosi rendelőkbe és a gyógyszerárakba is - mondta a miniszter.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve