A Helsinki Egyetemi Kórház és a Helsinki Egyetem virológiai laboratóriumai együttesen közölték, hogy a vírus új variánsát mutatták ki három utas szervezetében, akik december 18-án és 19-én tértek vissza Finnországba. Két utasnál a vírusnak a kezdetben Nagy-Britanniában megjelent változatát azonosították, míg a harmadikban a Dél-afrikai Köztársaságban megjelent variánsát.
A jelentések szerint a három páciens viszonylag jó állapotban van, elkülönítették őket. Mindhárman Finnország déli részén tartózkodnak.
Az említett utasokkal esetleg kapcsolatba kerülő embereket tesztre és elkülönítésre utasították.
Finnországban december 7. óta az országba Nagy-Britanniából érkezők számára koronavírustesztet javasoltak, abban az esetben is, ha nem mutatták a fertőzés tüneteit. A javaslat immár a Dél-afrikai Köztársaságból érkezőkre is érvényes.
A koronavírus Nagy-Britanniában azonosított variánsát csaknem egy tucat európai országban azonosították, köztük Dániában, Norvégiában és Svédországban. Magyarországon eddig nem mutatták ki az új vírustörzset.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve