Afrikában nem tapasztaltak még ilyen gyors ütemű növekedést, amely a lélegeztetőgépek hiányára és az intenzív osztályok túltelítettségére vezethető vissza - mondta az MTI szerint Matshidiso Moeti. Az igazgató szerint ez világos figyelmeztetés, hogy a kontinens kórházai elérték teljesítőképességük határait.
A WHO szerint a Covid-19 halálozási rátája a kontinensen 2,6 százalék, míg globálisan ez a mutató 2,2 százalék. A legtöbb elhunytat Namíbiából, Dél-Afrikából, Tunéziából, Ugandából és Zambiából jelentették. Az azonosított fertőzöttek száma is egymillióval gyarapodott júniusban. A járvány harmadik hullámát mindenekelőtt a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsa hajtja, amelyet az 55 afrikai országból 21-ben mutattak ki eddig. Az alfa variáns 35, a béta variáns pedig 30 afrikai államban van jelen.
Kapcsolódó
Az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központja (CDC) szerint a járvány kitörése óta több mint hatmillió fertőzöttet regisztráltak Afrikában, akik közül több mint 153 ezren haltak bele a fertőzés szövődményeibe. Az 1,2 milliárd lakosú kontinensen eddig mindössze 18 millió ember kapott védőoltást - írta az MTI-re hivatkozva az infostart.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve