Ne vegyen be ibuprofén tartalmú lázcsillapítót, aki koronavírusos tünetet észlel magán, tette közzé figyelmeztetését múlt héten a közösségi médiában Olivier Véran francia egészségügyi miniszter. Az orvosok tapasztalatai szerint ugyanis ez a hatóanyag súlyosbíthatja a betegség lefolyását - kezdi beszámolóját a portál.
A szakmai körökben vitát gerjesztett figyelmeztetés legfőbb kritikája, hogy nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy kapcsolat van a betegek állapotának súlyosbodása és a gyógyszer használata között, ahogy azt sem lehet tudni, hogy kisebb mennyiségre is igaz-e az állítás, vagy csak ha túl sokat szed be valaki.
Súlyosbodhat az állapot
A feltételezés egyik indoka, hogy az ibuprofén az immunrendszer fertőzésre adott válaszát gyengítheti, és ezzel kevésbé hatékony az emberi szervezet védekezése a betegség ellen. Az ACE-2 enzimre kifejtett hatásával is magyarázták a figyelmeztetést. Erről a hatásról már korábban, a The Lancet orvostudományi folyóiratban publikáltak vizsgálatot. Akkor arra jutottak, hogy a gyulladáscsökkentő gyógyszerek (például az ibuprofén) fokozzák az ACE-2 enzimnek a termelését és ez elősegítheti és súlyosbíthatja a COVID-19 fertőzéseket.
Kerüljük az öngyógyítást
A WHO sajtótájékoztatóján a The Lancetben megjelent kutatásra kérdeztek rá, erre felelte Christian Lindemeier szóvivő, hogy a kutatóik tanulmányozzák, hogy van-e kapcsolat a gyógyszer és a betegség súlyosbodása között. Amíg erre választ nem kapnak, addig azt tanácsolja a hírügynökség tudósítása szerint, hogy a magukon koronavírus tüneteit észlelők ne kezdjenek öngyógyításba és inkább vegyenek be paracetamolt a lázra és fájdalomra, hacsak az orvosuk mást nem tanácsol.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve